2012. augusztus 7., kedd

Sajtot készítettem



Nem is tudom hogy kezdődött az egész. Talán úgy, hogy Ármin fiam nagyon szereti a sajtot, és egyszer megkérdezte, hogy azt miért nem csinálok. Azért, mert az bonyolult, oltani, pácolni, érlelgetni kell mondtam, és ehhez nem igazán volt kedvem. Egyszer csak mégis utánanéztem a neten. Persze rögtön megtaláltam az oltós érlelgetős változatokat, meg mindenféle szettet a sajtkészítéshez. Már majdnem kedvet kaptam az egészhez, sőt egy szupi tanfolyamot is találtam. Aztán egyszer csak rábukkantam a házisajt készítésére. Persze ebből is találtam sokféle elkészítési módot, most bemutatom én hogyan készítem.
Minimum 3 l házitej kell hozzá, kevesebből nem érdemes, mert ebből a mennyiségből kb. 25 dkg sajt lesz. Kell még hozzá 1 evőkanál citromsav, kevés vízben feloldva.
Lássuk képekben, hogyan készül.
Itt látszik, milyen jó zsíros a tej. Egy literen ennyi tejszín van.
A tejet felforraltam, és hozzáöntöttem a citromsavas vizet. A gázt már elzártam alatta! Várni kell kb. 10 percet, és a tej szépen összeugrik.
Pelenkán átszűrtem, még forrón.
Jól kicsavartam belőle a savót. Ha akarod most lehet ízesíteni zöldfűszerekkel, olívával, fokhagymával.
Valami nehezéket rakok rá, és fél órát így préselem.
Itt a kész sajtocskám. Besózom,

... és felkockázom.
Végül üvegbe töltöm. Vágok rá fokhagymát, kakukkfűvel ízesítem és olíva olajat öntök rá.
 Hogy meddig áll el? Nem tudom, 3 napnál tovább nálunk nem bírta, mindig elfogyott.
Sajt imádó barátainknak nagyon jó gasztro ajándék, mindenkinél sikere van.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Próbáld ki egyszer citromsav helyett ecettel (1-1,5 ek / l), és bazsalikommal ízesítve!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én épp így kezdtem, aztán mégis kipróbáltam az oltást, sokkal jobb állagú, igazi sajt-sajt lesz belőle, megéri vele próbálkozni, és nem kellenek a drága csomagok, stb, az oltó meg párszáz forint...kukk be hozzám, nézd meg én mire jutottam :)
    http://foltnemvolt.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hudi!
      Köszi, megnéztem a blogodat, ki fogom próbálni, főleg, hogy az oltó anyagot itt Tatán lehet beszerezni:)
      Majd közzéteszem a blogomban az eredményt.

      Törlés